Rendszeres olvasók

2010. november 17., szerda

Citromfű és rozmaring

Drága Marannám hétfőn szóvá tette, hogy nincs mozgás a blogomon, hát a takarítást, főzést nem tartom olyan dolognak, amit közzé kellene tennem, hacsak nem valami csoda jön ki belőle, de ez most csak a szokásos heti rutin volt. Jelentem a héten szappant készítettem és előkészületeket tettem újabb szappan díszítési módokra, ahogy Anditól tanultam:).
Az első tiszta olíva olajból készült szappanom citromfűvel és rozmaringgal. Kicsit féltem, hogy mi lesz belőle, kijön e majd a formából, olyan szép lesz e, amilyennek elsőre kinézett. Nagyon szeretem ezt az illat párosítást.
Íme:

Hát a formából kijött, amelyik ki akart - a többit nem fotóztam -, de az állaga leginkább a puha vajra hasonlít, viszont én odavagyok érte, és reménykedem, hogy egyszer majd rendes szappan lesz belőle.



A második kísérletem a boros szappan volt, amit már előbbiekben kifejtettem, hogy semmi nem lett belőle.


10 megjegyzés:

Maranna írta...

Nagyon étvágy gerjesztő lett! Minden szappanod kész műremek.
Én is csináltam tiszta olívásat, körömvirággal és kávéval. Az olasz nők krém helyett használják az olívaolajat.
Nagyon jó bőrápoló, tápláló hatása van.
Aki kap a szappanodból, megspórolja a testápolót és legalább egészséges terméket fog használni. Gyenge habzása van.
Nálunk a napraforgó olajnak van hasonló hatása, a Hélia D termékek készülnek belőle.
Most, Virág barátném kérésére só-liszt gyurma alkotások és receptek kerültek a blogomba.
Holnap, Sátoraljaújhely-Miskolc-hajdúhadház-Debrecen -Miskolc-Sátoraljaújhely vonalon bedolgozok a Mikulásnak, azaz készítem a saját rendezvényeinket, így megint elmarad a szappanozás.
(utazni fognak a kockás fülű nyulak, Vukkok, Pom-Pomok, Tv macik, meg csomagba valók)
***************************************
Van egy jó videó: http://hunliferz.web4.hu/cikk/elkeszult-az-uj-videonk-miket-is-etetnek-fel-velunk-tudatosan-cimmel

bsbori írta...

Köszönöm a dícséretet!:)A te szappanod is ennyire lágy lett? Épp most nézetm rá a gyurmáidra. Édesek :) és köszönöm a recepteket én is készülök lánykámmal megint egy só-liszt gyurmás napot tartani, csak nekem a mútkor is a barátnőm csinálta meg a gyurmát. Mostmár van miből csemegézni. Köszönöm mégegyszer és jó utat neked a mesefigurákkal együtt:)

SzappAncsi írta...

Hát ez egy igazán gyönyörű darab! Gratulálok! Olyan igazi ,,füvesasszony" remeke, szép kivitelben.

bsbori írta...

Köszönöm szépen, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a fotó egy napos korában készült, azóta egyes részei kicsit bebarnultak, ami sajna sokat ront a szépségén, de azért így sem csúf.

SzappAncsi írta...

Hát igen...jó lenne, ha a szappanozás terv szerint haladna...:-). Már éppen kérdezni akartam, hogy mitől lett ilyen szép hófehér...:-), de szerintem a barnásabb szín csak rusztikusabb, természetesebb hatást ad.

bsbori írta...

Meglepetés! Ránéztem a szappanomra, és a nagy része ismét fehér. Kicsit porszerű bevonat képződött rajta, ami sokat emelt vissza a szépségén. Eredetileg nem volt hófehér, csak a fotó masina tette azzá, volt egy halvány sárgás árnyalata, de most 90 %-ban fehér a többi zöld és barna. Szóval megint szép.:)

yoruvang írta...

Hm. Nekem az olivaolajos szappanom - persze CSAK azt raktam bele, semmi mást - zöldes színű lett, csak halványabb mint az olivaolaj:) Ez így jó?:D És illata sincs, mert illóolajat nem raktam bele. Csak kicsi oliva illata van. Használható-e így?:D

bsbori írta...

Elvileg ez teljesen normális. Millió féle oliva van és mind más:) Ha egyébbként szappan kinézete van és nincs látható baj vele, akkor amint megérett próbáld ki. Biztosan jó lesz:)

yoruvang írta...

Mondjuk melegeljárásos úgymond - szóval két órát sütőztem is vele - már használható így, azt mondta szappanos ismerősöm. Mert mondta hogy 4 hét helyett így csak kettő és fél az érése kb. Használom, nem olyan száraz a bőröm tőle... szerintem jó ez így:) Meg még annyi: alapanyagokat hol érdemes és hol lehet olcsón beszerezni?:)

bsbori írta...

Alapanyag?! Hát az változó. Én az alapanyagok egy részét, köztük a lúgot is egyenlőre a hazikence.hu -n szoktam megvenni. De sok olaj félét olcsóbban is meg tudsz szerezni, ha körbenézel nagyobb üzletekben, vagy herbaház-ban, van amit gyógyszertárból. Igazából minden dolog miatt érdemes körülnézni a neten, mert nagyon nagy ár különbségek vannak az alapanyag árakban. Most hirtelen ennyi jutott eszembe:)Remélem segített