Rendszeres olvasók

2011. március 9., szerda

Agyagos kísérletek mézes szappanokban

Mivel az egyik kedvencem a méz, ezért úgy döntöttem ezentúl minden szappanba teszek egy keveset belőle - ha el nem felejtem :) -.

Megvolt az első közepes kísérletem a kozmetikai agyaggal, és egyúttal kipróbáltam a gyönyörűséges új forma szerzeményemet is. Nem olyanok lettek mint amire vágytam, de azért nem rosszak.A vörösagyag túladagolva barna.:), ha eddig valaki nem tudta volna. Ismételten rá kellett jönnöm, hogy itt is igaz "A kevesebb több".
Összetevők: olíva olaj, kókusz olaj, szőlőmag olaj, shea vaj és rizskorpa olaj valamint tehéntej, gyömbér, méz és vörös agyag.  Az illatát a listea cubeba olaj adja Ezek kerültek az első szappanba. 

A másodikba pedig zöld agyagot tettem a vörös helyett és kimaradt belőle a gyömbér Az illat enyhe rozmaring. Ebbe kerültek a nem túl szimpatikusra sikerült borszappanom darabkái is.
Ez a szappan be kell valljam sokkal szebbre sikerült, mint amit vártam tőle, de ez sem az igazi. 
 

2011. március 4., péntek

Ezeket a gyönyörűségeket nyertem!

Még a múlt hónap elején részt vettem Judwil születésnapi játékában és ezeket a gyönyörűségeket nyertem.
Az illatukat sajna nem tudom bemutatni, de azok is egészen fantasztikusak.

2011. március 3., csütörtök

Drága Barátnőm szappankái

Nem tudom szokás e ilyet csinálni, vagy illik kicsit más tollával ékeskedni, de megtanítottam a barátnőmet legjobb tudásom szerint szappant főzni és nagyon de nagyon büszke vagyok rá!
Szerintem aki a képeket megnézi biztosan egyet ért majd velem. A szappanok összetételéről nem sokat tudok nektek mesélni, de itt úgy gondolom most nem is fontosak.



Az egy kakukktojás az én kókuszos vaníliás szappanom itt alul, de a többit Ő csinálta egyedül.
Lehet hogy elfogult vagyok de szerintem gyönyörűek lettek.