Rendszeres olvasók

2010. november 10., szerda

A tanfolyam

Először sokat vaciláltam, hogy egyáltalán elmenjek e, vagy megpróbáljam otthon egyedül elkészíteni valamelyik recept alapján, amit találtam, az első szappanomat. Végül úgy döntöttem előbb megnézem, hogyan csinálják a profik, utána próbálkozom. Egyáltalán nem bántam meg.  A tanfolyam jó hangulatú volt, rengeteg apró trükköt tanultam és érdekes kedves embereket ismertem meg. Most pedig egy kis ízelítő, azokból az alkotásokból, amiket együtt varázsoltunk össze Vera és Viki boszorkánykonyhájában.
Középen fönt Eszter csokis-narancsos csodája, alatta Márti „nőcis” szappanja sárgabarackmag olajjal, azalatt szégyen, de nem tudom, hogy ezt ki csinálta, csak azt hogy beleszerettem és azt hiszem levendula illata van. Legalul az egyik közös, a rózsa szappan geránium illattal, tőle balra Ágota iszapos szappanja, mellette Kati citromfüves neem olajos – a pattanásos bőr megmentője – szappankája, fölötte pedig a másik közös, a kedvencem, a kamilla szappan. Eszti csokisától jobbra, Mariann csalános-bojtorjános samponszappanja, mellette azt hiszem Gyöngyi kecsketej szappanja, mellette pedig Viki indigós szépsége után jön Magdi banános ibolyása, aminek ibolya illata az nem nagyon lett, de szerintem nagyon szép a színe.  Ami a felsorolásból kimaradt azt csináltam én.

2 megjegyzés:

Gizus írta...

A csokis narancsos csodába hogy lettek ezek körök? Jó lenne megtudni valakitől! Te csináltál már olyat?
Egyébként ez egy remek kis kosárka!

bsbori írta...

Szia Gizus! A csokis narancsos körei tölcsérrel készültek. Én még nem csináltam ilyet, csak felületesen tudom leírni, amit láttam. Szóval tejes, vagy chipses dobozba öntik a masszát felváltva a két színt tölcséren keresztül, amit amennyire tudnak belógatnak a masszába és óvatosan húzzák kifelé. Azt hiszem valami ilyesmi, de érdeklődj inkább Judwill Szappan-Főzdéjében, mert ha jól tudom Ő mutatta meg Vikiéknek is a technikát. Remélem tudtam segíteni. :)